Ha láttad a képzést, biztos szembesültél vele, mennyire fontosak az interjúk.
A biztonság kedvéért vegyük át gyorsan mi is a titka az interjúknak, miért is lenne fontos, hogy minél hamarabb elkezdj ezzel a területtel foglalkozni.
1. Megtanít kapcsolatot építeni
Ahhoz, hogy meginterjúvolj valakit, általában előtte meg kell állapodnotok ennek a feltételeiben, de legalább az interjú előtti pillanatokban el kell mondanod mire készülsz. Kevés olyan sztorit hallani, amikor akarata ellenére interjúvoltak meg valakit.Tehát megtanít emberekkel megállapodni. Ez egy kezdő blogger számára nagyon fontos lépcső, ugyanis az itt nyert tapasztalataidat a későbbiekben remekül tudod majd hasznosítani ha elkezdesz cégek felé kommunikálni értékesítési céllal.
SZTORI: Vigyázat személyes kitérő! (Elmesélem nekünk hogy ment)
Sosem felejtem el, amikor a Business and Café történetében elérkezett az áttörés pillanata. 2014 volt, november. Én (e sorok írója, Máté) a tudományos diákköri dolgozatommal készültem a konferenciára, azon a héten Patrik volt az ügyeletes. Reggel beszéltünk telefonon, hogy a tartalmak szépen mennek, minden kikerül az Indexre, tízezrével jönnek az olvasók, de mégsem haladunk. Akkor viszont vágjunk bele a rég tervezgetett interjúsorozatba. Ő most azonnal felhív mindenkit, akit csak elér.
Gondoltam magamban, rendben van, meglátjuk mi lesz ebből. A délelőtt folyamán nagyjából negyedóránként hívott, Klapka György igent mondott, Geszti Péter asszisztense beírta a naptárba, a Punnany Massif turnémenedzsere kereste a mindkét fél számára alkalmas koncertet, amikor a backstageben vendégeskedünk majd, Görög Ibolya igent mondott azzal a feltétellel, hogy e-mailben tölthesse ki az anyagot, mert rengeteget utazik.
Ámultam és bámultam, hogy lehetséges ez ilyen gyorsan, flottul?
Adjuk át egy pillanatra a szót Patriknak:
Elegem volt már a holtpontból. Augusztusban kezdtünk, november volt, és a rengeteg olvasón kívül nem értünk el semmit. Az Illy kávémárkával való együttműködés már kezdett körvonalazódni, de akartam valami felhajtást, akartam találkozni ezekkel az emberekkel, akartam kérdezni, akartam tanulni tőlük.
És most elárulom az elképesztő titkomat, hogy hogyan intéztem el!
Fogtam a telefonomat, rájuk kerestem a neten, és felhívtam az első telefonszámot, amit találtam. Ez egy szuper módszer, remekül bevált minden esetben. És ez az én nagy titkom. Nem gondolkodom, csak felhívom őket.
Féltem? Nagyon féltem. Képzeld el, hívsz egy vezetékes számot. Izgulsz. Kicsöng, kicsöng, kicsöng.
– Halló Klapka üzletház. Tessék!
– Jó napot kívánok, Klapka úrral szeretnék beszélni. (Mondtam a telefonba elhaló hangon)
– Milyen ügyben?
– Interjú.
– Rendben kapcsolom.
Kicsöng, kicsöng, kicsöng. Mély férfi hang felveszi a telefont.
– Halló, Klapka György vagyok.
– Üdvözlöm, Tóth Patrik vagyok, és azért telefonáltam….
Nem is emlékszem a beszélgetésre. Csak a blog, interjú, sikeres fiatalok foszlányok rémlenek. Egy blog.hu-s motoron működő blog, 900 Facebook kedvelő, egy fiatal hang, nem számított. Igent mondott! Ott helyben le is egyeztettük az időpontot, kész voltunk. Hihetetlen siker, óriási öröm.
Így indult el a Keressük a siker titkát! interjúsorozatunk, amire azóta is nagyon büszke vagyok.
SZTORI VÉGE
Az első interjúsorozat pályára tett bennünket, nem volt megállás.
2. Videóinterjúk
Mindenhol elmondom. A blogger az én olvasatomban nem azt jelenti, mint a közvélekedés tartja: nem egy kizárólag írott felületen a személyes privát életét érintő témákban kommunikáló tartalomelőállító személyről van szó. A blogger egy olyan személy, aki profin használja a modern kommunikációs csatornákat, megérti ezek jelentőségét, és ezek segítségével bevételhez jut. Az, hogy te ezt céges, vagy magán kereteken belül teszed most majdnem mindegy is.
A fontos következtetés: az interjúk kapcsán is el kell gondolkodnod, hogy az elsődleges kommunikációs forma a videó legyen! Miért? Azért, mert ha videóinterjút készítesz, rá leszel kényszerítve, hogy megtanuld ennek is a műfaji kereteit, másrészt sokkal jobban hitelesít téged is, ha mozgóképen szerepelsz az interjúalanyoddal.
Másrészt, ha videót készítesz, mindjárt három legyet ütsz egy csapásra! Lesz egy videód, egy podcasted, és a leiratból egy cikked is! Bónusz: ha ügyes vagy, a videó forgatás idején tudsz fotózni is a cikked illusztrációjához.
3. Interjúk veled
Nagyon fontos, hogy veled is készüljenek interjúk! Egy blogger nem maradhat a saját felületének foglya. Alakíts ki együttműködéseket más, hasonló témában publikáló bloggerekkel és vagy cseréljetek interjút, vagy kössetek üzletet. Például ha céggel tárgyalsz, tegyél az ajánlatodba egy cikket a blogger kolléga blogjára is, és ha megköttetik az üzlet, akkor a blogger kollégának járó fizetségen felül alkudj még bele a megállapodásotokba, mintegy üzletszerzési jutalékként egy veled készült interjút.
Miért jó ez neked?
PRO TIPP: A legjobb, ha akkor intézel magadnak interjút, amikor van valamilyen fontos kampányüzeneted. Nekünk például ilyen volt a Blogból Zrt!, amikor a lehető legtöbb helyen próbáltuk meg elhinteni az információt, hogy Magyarországon először sikerült blogból részvénytársasággá válnunk.
4. Lobbi
Az interjúknak lesz még egy nagyon fontos hozadéka. El tudsz kezdeni lobbizni a saját érdekedben. Az interjú tulajdonképpen egy kutatási műfaj, ezért egy interjúsorozat eredményét saját kutatásod eredményeként is tálalhatod.
Következtetéseket vonhatsz le belőle, üzenetté formálhatod, összefoglalót írhatsz belőle, előadásként is elmondhatod. Hidd el, nem a levegőbe beszélek, mi a TEDx színpadára állíthattuk azt az előadásunkat, amit az interjúink, interjúsorozataink eredményeiből fogalmaztunk meg.
Az interjú egyfajta referencia is. Egy referencia arra vonatkozóan, hogy te tudsz videózni, tudsz írni, tudsz fotózni. Ezek nagyon komoly értékkel bíró képességek. Ahogy megvan a referenciaanyagod, hogy képes vagy ezekre a dolgokra, el tudsz kezdeni nyitni a szakma felé. Én például csatlakoztam a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevű szervezethez, ami jelenleg az egyik legjobb nevű sajtómunkásokat tömörítő szervezet. Hitelesít, kivalósan alkalmas kapcsolatszerzésre, és a további interjúk szervezését is nagyban segíti.
5. Mikor kezdjem el?
Ez egy érdekes kérdés. Rövid válaszom: egy hónap intenzív blogolás után mehet is az első felkérés. Intenzív blogolás alatt legalább heti 3 posztot értek. Minden egyéb esetben legalább 10 poszt legyen a blogon, mielőtt interjúzásra adod a fejed.
KIVÉTEL: ha ismerősöd az interjúalany.
VIGYÁZAT: Válogasd meg kit interjúztatsz. Őszinte leszek, az interjúk egy felületen úgy működnek, mint bármelyik koktél. Örök igazság, hogy egyik interjúsorozat (koktél) sem lehet jobb, mint a leggyengébb összetevője.
Nem engedhetsz be a témádban nem menő embereket a felületedre, mert kinyírják a renomét. Ahogy egy menő ember hitelesít téged, úgy egy nem menő ember le is tudja rontani a hiteledet.
TANULSÁG 1 KÉPLETBEN
Legalább 10 poszt + Találj ki egy érdekes interjúsorozatot + Hívd fel akivel beszélni akarsz + Lehetőleg videót készítsetek + Gépeld le a szöveget és lesz írott interjúd + Használd fel az interjúkat lobbi és értékesítési célokra = SIKERES Blogger vagy