
Küldetésünk
🏆Küldetésünk, a Golden Brothers Zrt. általános növekedéséhez való hozzájárulás az ügyfeleinknek történő értékteremtés segítségével.
A stratégia szót sokan az időpocsékolás szinonimájaként használják, ami annak köszönhető, hogy több olyan tanácsadó működik a piacon, akik hasonlítanak a padból egyből a katedrára kerülő egyetemi tanárhoz – vagyis sosem voltak “terepen”.
Ahogy a vicc tartja, aki nem tudja, az tanítja – csakhogy minden vicc felerészben igaz.
Az általunk tartott konzultációt és az abból készült tervet azért szeretik ügyfeleink, mert gyakorlatias, lényegretörő, mert a terepen szerzett és kiérdemelt tudást kamatoztatja – de ne rohanjunk előre.
Először is, elszalad melletted az idő. Kaptad már magad azon, hogy hová lett ez a hét, hónap, vagy akár év? Többet oltod a lángokat, mint egy önkéntes tűzoltó, csak éppen ültetni nincs idő, hogy majd szüretelni tudj?
Egy jó terv abban segít, hogy ne tudj elrohanni a kitűzött mérföldkövek mellett, segít megnyugodni, hogy tudd, mikor jó helyen jársz, tudod, mikor kell még energiát befektetni, vagy mikor lehet már picit lazítani azokon a láncokon.
Elmondom a miénket.
Az idei évben az a cél, hogy minden negyedévben 6 új nagy ügyfelünk legyen. Slussz.
Ennyi? És miért pont 6? Miért nem 12, vagy 5? Mert kiszámoltam.
Miért negyedévente? Mert a hónapok túlságosan hektikusak, mint például egy nyári vagy a karácsonyi időszak. A negyedév sokkal jobban követhető.
Ahhoz, hogy negyedévente 6 fő terméket (szolgáltatást) értékesítsek, 12 belépőterméket kell értékesítenem, mivel a méréseink szerint aki igénybe veszi a kisebb szolgáltatásainkat, annak 50%-a egy hónapon belül már a főterméket is megveszi.
Magyarul, átlagosan havi 4 belépőtermék értékesítése a legfőbb cél. Téves lenne közvetlen célként a nagy szerződéseket megállapítani, mert nem onnan indulunk! És hidd el, ez nálad is így van!
Függ a cégmérettől, a szervezőképességedtől, az általad nyújtott minőségtől, a közvetlen értékesítési jártasságodtól, de átlagot tudok mondani azokra az esetekre, ahol nem volt sem stratégia, sem pontos megvalósítás, csupán “történtek a dolgok”.
Drámai lesz, amit mondok, most kérlek, nagyon figyelj. Egy jól felépített digitális lábnyom havonta átlagosan +150-500%-os ROI-n tud működni. Ez mit jelent?
Ez azt jelenti, hogy ha beteszel 400.000 forintot a marketingbe (egy kb. 25%-os profittartalmú terméknél), akkor minimum 520.000-680.000 forint nyereséget tudsz kivenni, ami negyedév alatt már kb. 2 millió forint nyereség (nem bevétel, hanem kiadások levonása utáni profit).
Nyilván ez sok dologtól függ, és létezik más megközelítés is. Például, ha tudod, hogy a honlapodra látogató 1000 emberből végül 10 vásárol tőled, akkor érdemes még több hasonló embernek bemutatni az oldalad. Ha egy kattintás kb. 100 forint, akkor 100.000 forintból akár meg is tudod duplázni a forgalmad és akár az értékesítésed.
Mindehhez a számításokhoz, és a szükséges feltételek megállapításához szükséges az, hogy egy vezetett konzultáció történjen, aminek következményeként tud elkészülni egy írott terv.
Érthető, miért a legnépszerűbb szolgáltatásaink egyike, hogy 6 hónapra előre egy komplex, írott tervet készítünk ügyfeleinknek, amely meghatározza a stratégiájukat, az ehhez rendelt akciótervet, és az ehhez szükséges pénzügyi tervet. Így, egyben, egy logikai egységet alkotva pedig már alkalmas arra a vállalkozás, hogy éljen az internet nyújtotta lehetőségekkel.
Az már csak hab a tortán, hogy garanciát is vállalok rá… Így már érdekes?
Nézd meg, hogyan tudunk segíteni!
Magyar cégként a magyar társadalom és Magyarország gazdasági növekedéséhez való hozzájárulás.
Független cégként a csapattagok stabilitásához és jóllétéhez való hozzájárulás.
A Golden Brothers Zrt. általános növekedéséhez való hozzájárulás az ügyfeleinknek történő értékteremtés segítségével.
🏆Küldetésünk, a Golden Brothers Zrt. általános növekedéséhez való hozzájárulás az ügyfeleinknek történő értékteremtés segítségével.
🏆Küldetésünk, a Golden Brothers Zrt. általános növekedéséhez való hozzájárulás az ügyfeleinknek történő értékteremtés segítségével.