
A marketing legrövidebb definíciója: “szükségletek jövedelmező kielégítése”. Egyszerűbben tehát, felismerjük, mire van szüksége jelenleg az embereknek, amiért hajlandóak és képesek is fizetni, és mindent megteszünk, hogy az összes kifogásukat elhárítsuk. Ennek eredménye végül, hogy az ő zsebükből a miénkbe vándorol a pénz, és a végén nekünk kevesebbe kerül a folyamat, mint amennyi pénzhez jutunk. A jó marketing tehát nem véletlen események sorozata („ha van időnk, foglalkozunk vele”), hanem a legkorszerűbb eszközöket és technikákat használó alapos tervezés és végrehajtás eredménye. Művészet és tudomány egyvelege.
A marketing és a menedzsment egy újfajta időszakba, a “Zűrzavar korába” lépett, amelyben számos iparágat, piacot, vállalkozást a káosz, a kockázat, és a bizonytalanság jellemez. A „zűrzavar” lett az új, megszokott helyzet, amelyet a fellendülés és a visszaesés időszakos és rendszertelen hullámai csapkodnak. Sok új kihívás látható a jövőben, és nincs biztosíték arra, hogy szemellenzősen figyelmen kívül hagyhatjuk azt, hogy igenis megváltozott a piac, az igények, és mi magunk is. Mit tehet most egy ambíciózus vállalkozó, vállalkozás? Ezeket elemezzük.
A célokon nagyságrend és időigény szempontjából meghatározott lehetőségek elérését értjük. A célkijelölésnél rendkívül fontos, hogy listába szedettek, reálisak és számszerűsíthetőek legyenek, valamint rendeljünk hozzájuk határidőt.
Fontos az értékesítés, mert arra megy ki a játék, de további, más mérőszámokra és célokra is szükség van, hisz az értékesítés sok kis lépés sorozata, és a kis lépéseket kell optimalizálni. Nem egy nagy gól születik a semmiből a focimeccsen, hanem rengeteg taktika, tökéletes passzok, megfelelő védelem, harmonikus középjáték és ütőképes csatársor együttműködésének eredménye a győzelem.
Az igényeket mindig a társadalom alkotja, amelyben élünk. A keresletről akkor beszélhetünk, ha az vásárlási képességgel alátámasztott, konkrét termékek iránti igény. (Értsd: tehát nemcsak vágyom egy Ferrarira, de meg is tudom fizetni).
„Az alábbi pontról a legtöbben megfeledkeznek, pedig szinte kijelenthetem, sokszor ezen áll vagy bukik a teljes értékesítés.”
A vevők nem tudatosak teljeskörűen a szükségleteikre, vagy nem tudják tökéletesen megfogalmazni őket. Mire gondol a potenciális vásárló, amikor valójában “finom” ételt, vagy “gyors” autót keres? A marketingszakembernek ennél többet kell megtudnia.
A szükségletek öt típusát különböztethetjük meg:
Az a vállalkozás, aki csak a vevő megfogalmazott szükségleteire reagál, nem látja a teljes képet – de ami még rosszabb, rengeteg bevételtől esik el. Ahhoz, hogy tovább fokozzuk a versenyelőnyünket, segítenünk kell a vevőket szükségleteik felismerésében is! Kérdezzünk, kérdezzünk, kérdezzünk – és építsük be a folyamatainkba a kapott információkat. Óriási előrelépést érhetünk el vele!
Rendkívül fontosak a kreatív, vicces, megnyerő ötleten alapuló hirdetések. De vajon ez most a legfontosabb?
Felteszek egy másik kérdést: megtalálható is vagy?
Gyakran érkeznek hozzánk azzal, hogy időről időre van valakinek jó hirdetési ötlete, abból jön is bevétel, de aztán ahogy a hirdetés kifut, az értékesítés visszaesik.
Ha nincs legalább 2-3 tökéletes, a fejlődést már egyébként megteremtő “alap”, “örökzöld” kampányod, addig ne a kreatív ötleteken gondolkodj!
Legyél megtalálható azonnal a Google-ben azok számára, akiknek olyan problémája van, amely megoldására van terméked. Jelenjen meg minden eszközön megfelelően a weboldalad, lehessen könnyen felvenni veled a kapcsolatot! Ha már ezek adottak, akkor jöhetnek a kreatív ötletek!
Miközben a versenytársak agresszív marketingeszközökkel és üzenetekkel ostromolják a legtöbbet fizető vásárlóinkat, ez a legrosszabb idő arra, hogy a marketing-költségvetésben bármilyen tételt csökkentsünk. Épp ellenkezőleg, növelni kell, vagy a kevésbé megtérülő részekről kell pénzt átcsoportosítani. Itt az ideje, hogy a legfőbb fronton bebiztosítsuk magunkat!
Marketing-költségvetésünket mindig alaposan figyeljük, úgy jó időkben, mint rossz időkben. Lehet, korábban valamiért jó ötletnek tűntek a pusztán márkaismertséggel kapcsolatos kampányok (pl. TV, újság), de ha nem hoznak azonnali eredményt, engedjük el!
A cégeknek szüntelenül fejleszteniük kell, új termékeket, szolgáltatásokat, ajánlatokat kell kidolgozniuk, és folyamatos figyelemmel kell kísérniük a vevőszükségleteket. Nem biztos, hogy elegendő, ha a korábbi erősségekre támaszkodnak, hanem inkább új előnyök, kielégíthető igények után kell kutatniuk. Ebben csapatunk, a Golden Brothers kiváló stratégiai partner.
Tetszik a performance? Volt, hogy elgondolkodtatott az írás? Mivel te már kezdesz megismerni, itt az ideje, hogy mi is megismerjünk. Mutatkozz be rövid űrlapunkon – és kezdjünk el beszélgetni! 🙂
Online marketing ügynökségként az újtípusú döntésbefolyásoló technikáinkkal történő támogatás ügyfeleink számára, hogy növelni tudják a nyereségességüket.
Magyar cégként a magyar társadalom és Magyarország gazdasági növekedéséhez való hozzájárulás.
Ügynökség
Hirdetéskezelés
Technikai megvalósítás
Kreatív
Ügynökség
Hirdetéskezelés
Technikai megvalósítás
Kreatív
Irodánk
Kérdésed van? – Nyugi, nem harapunk! 🙂
Irodánk
Kérdésed van? – Nyugi, nem harapunk! 🙂
© Golden Brothers Zrt.